A Halak jegy a zodiákus utolsó állomása, ezért az összegzés, a feloldódás és az egység szimbóluma. A Halak szülötteire jellemző az érzékenység, empátia és intuitív működés. Könnyen ráhangolódnak mások érzelmeire és környezetük rezgéseire. Ugyanakkor éppen ez a finom érzékelés az, ami miatt nehezebben húznak határokat önmaguk és mások között. Lelki világuk gazdag, álmodozó, spirituálisan nyitott, de hajlamos lehet a realitás elől való visszahúzódásra, vagy menekülésre is.
Az asztrológiai hagyomány szerint a Halak jegyhez a lábfej és a talp tartozik, valamint a nyirokrendszer, az immunrendszer, a test folyadékháztartása és a psziché finomabb rétegei. A láb szimbolikusan a földelést, a stabilitást jelképezi, azt, mennyire állunk biztosan a saját életünk talaján. Nem véletlen, hogy a Halaknál gyakrabban jelenhetnek meg lábfejjel kapcsolatos problémák, például fájdalmak, deformitások vagy keringési gondok. A nyirokrendszer és az immunrendszer érzékenysége is ide sorolható, ahogyan az allergiás reakciókra vagy fertőzésekre való fokozott hajlam is.
A Halak egyik alapmintája a határok elmosódása. Nehezen mond nemet, hajlamos mások terheit is magára venni. Ha valaki rendszeresen túlvállalja magát, az az immunrendszer működésében is megjelenhet. A nyirokrendszeri pangás lelki síkon összefügghet azzal, hogy az illető nem tudja elengedni a felgyülemlett érzelmeket vagy másoktól átvett problémákat. Mivel nehezen különíti el, mi az, ami valóban az ő érzése, és mi az, amit másoktól vett át, a test jelzi, ha túl sok érzelmi inger érte és megálljt parancsol. Ez megnyilvánulhat pszichoszomatikus tünetek formájában is.
A valóságból való menekülés szintén neptunuszi jellemző. A Halak idealista, könnyen csalódik és ha túl sok érzelmi terhet él meg, hajlamos lehet valamilyen pótszerhez nyúlni – legyen az alkohol, gyógyszer, vagy akár digitális világba való menekülés.
A Halak alkatának különösen fontos a rendszeresség, a megfelelő alvás, a folyadékbevitel és a fizikai mozgás. A strukturáltság hiánya, a kaotikus életvitel, az alváshiány vagy a túlzott alkoholfogyasztás könnyebben kibillentheti az egyensúlyából. A testmozgás, különösen a tudatos, földelő jellegű mozgásformák segíthetnek abban, hogy stabilabban kapcsolódjon a fizikai valósághoz.
A halaknak egyik jellegzetes támogató olaja a melissza (orvosi citromfű), ami érzelmileg nyugtató, antidepresszív hatású olaj, ami finoman emeli a hangulatot, miközben nem tompít. A Halak hajlamos lehet lehangoltságra, melankóliára, érzelmi túlterheltségre, és a melissza jól rezonál ezzel. Bár a növényt asztrológiailag a Holdhoz kapcsolják, ez a minőség kifejezetten támogatja az érzékeny alkatot. A melissza különösen hasznos lehet szorongás, érzelmi kimerültség vagy enyhébb depresszív állapot esetén. Nagyon jól működik alvászavaroknál, különösen akkor, ha az elalvást aggodalom, túlpörgés vagy érzelmi zaklatottság nehezíti. Ilyenkor segít leengedni a nap során felhalmozódott feszültséget. Ugyanígy hatásos lehet szívdobogás-érzésnél vagy idegi eredetű mellkasi szorításnál, ahol orvosi ok nem igazolható, de az érzelmi háttér egyértelmű.
Testi szinten a melissa vírusellenes és immunerősítő olaj, különösen herpesz esetén tartják az egyik legerősebb természetes támogatónak (helyileg, hígítva).
Ugyanakkor a Halak egyik fő kihívása nem csupán az érzékenység, hanem a határok hiánya és a földelés gyengesége. Emiatt olyan olajok is javasolhatók, amelyek földelő hatásúak, mint a cédrusfa vagy a vetiver. Ezek különösen hasznosak lehetnek akkor, ha a Halak túl sok érzelmi impulzust fogadott be és nehezen tudja leválasztani magát mások problémáiról.
A betegséghajlamokat figyelembe véve a Halakhoz a lábfej, a nyirokrendszer kapcsolódik, ezért a keringést és nyirokáramlást serkentő olajok – például rozmaring vagy geránium – támogatóak lehetnek. Ha visszatérő fertőzésekre, legyengült immunrendszerre van hajlam, akkor teafa, mint immunerősítő olaj is ajánlott.