Blog

2026. május 16. Újhold a Bikában - szeretetteljes gondoskodás önmagunkról és másokról
15
Máj
A 2026. május 16-i újhold nagyon különleges energiát hordozhat magában. Az újhold a Bika jegyében, az ötödik házban áll a Ceres törpebolygóval, szextilben a Jupiterrel. Így a következő holdciklusig különösen erős hangsúlyt kap a gyerekekkel (és belső gyermekünkkel) való foglalkozás és minden olyan tevékenység, amit szívből, szenvedéllyel végzünk.
A retrográd Plútó üzenete
12
Máj

Május 6-án a Plútó retrográd mozgásba kezdett. Március óta minden bolygó direkt mozgásban haladt, vagyis az energiák inkább a külvilágban való cselekvést, előrehaladást támogatták. Ezt az időszakot májusban a Plútó törte meg (majd június végén a Merkúr csatlakozik hozzá).

A Plútó rendkívül lassan mozog, ezért retrográd és direkt időszakai nagyjából félévente váltják egymást (most 2026. október 16-ig lesz retrográd). Ez párhuzamot mutat a mitológiai történettel is. Plútó (a görög mitológiában Hádész) felesége, Perszephoné az év egyik felét az alvilágban, a másikat a föld felszínén töltötte. Ez a ciklus jól szimbolizálja a Plútó természetét, a mélybe merülést és az onnan való újjászületést.

2026. május havi asztrológiai előrejelzés
21
Ápr

2026 májusát egy különösen aktív energetikai térben kezdjük. A hónap elején erőteljes tűzminőség dominál, ami a cselekvés és aktív kezdeményezés energiáit hozza. Ehhez társul egy hangsúlyos levegős minőség is, amelyet tovább erősít, hogy az Uránusz nemrég az Ikrekbe lépett. A levegő egyrészt tovább táplálja a tüzet, másrészt szellemi nyugtalanságot hoz.

 

A Bika betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása
15
Ápr

A jegy uralkodó bolygója a Vénusz, a szerelem, a szépség és a művészetek istennője. A Bikák kifinomult esztétikai érzékkel bírnak, szeretik a szép ruhákat, a kényelmet és az ízléses környezetet, és sokan közülük a divat vagy lakberendezés területén dolgoznak. A szépségiparban is gyakran találkozhatunk erős Bika-hatással. A zene szintén ehhez a jegyhez kapcsolódik, az énekesek és táncosok között is sok a Bika.

2026 április asztrológiai elemzése
27
Márc

2026 április egy rendkívül eseménydús és fordulópontokban gazdag időszaknak ígérkezik asztrológiai szempontból. A hónap során több jegyváltás, erőteljes fényszögek és új kezdeteket jelző konfiguráció is aktiválódik, amelyek egyszerre hozzák a lezárások, átalakulások és új irányok energiáit. Az elemzés kitér az áprilisi választások fontosabb asztrológiai mintázataira. 

Az áprilisi tranzitnaptárt a bevezető képen találjátok, amit mostantól új formátumban láthattok az egyszerűbb értelmezés érdekében.

A 2026-os tavaszi napéjegyenlőség üzenete
09
Márc

A 2026. március 20-i tavaszi napéjegyenlőség képlete egy rendkívül dinamikus, mozgásban lévő időszak kezdetét jelzi. Ez az a pillanat, amikor a Nap belép a Kos jegyébe és ezzel asztrológiai értelemben is új év indul. A napéjegyenlőség képlete megmutatja, milyen alapminőség hatja át a következő időszakot (jelen esetben negyedévet).

Az idei évindító képlet egyik legfontosabb jellemzője a változékonyság. A fő tengelyek változó jegyekben állnak, ami instabilabb, gyorsan alakuló környezeti hatásokra utal. Az elkövetkező időszakban több alkalmazkodásra, rugalmasságra és gyors reagálásra lesz szükség. A merev struktúrák most nehezebben tarthatók fenn, így aki rugalmas az előnyben lesz.

Halak betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása
22
Febr

A Halak jegy a zodiákus utolsó állomása, ezért az összegzés, a feloldódás és az egység szimbóluma. A Halak szülötteire jellemző az érzékenység, empátia és intuitív működés. Könnyen ráhangolódnak mások érzelmeire és környezetük rezgéseire. Ugyanakkor éppen ez a finom érzékelés az, ami miatt nehezebben húznak határokat önmaguk és mások között. Lelki világuk gazdag, álmodozó, spirituálisan nyitott, de hajlamos lehet a realitás elől való visszahúzódásra, vagy menekülésre is.

Illúziók és valóság határán - Robert Hand a Szaturnusz és Neptunusz együttállásról

Robert Hand (teljes nevén Robert Hand Jr.) az egyik legnagyobb hatású modern asztrológus, aki kulcsszerepet játszott a hagyományos és a modern asztrológia összekapcsolásában. Munkásságát mély pszichológiai érzékenység, filozófiai igényesség és rendkívüli pontosság jellemzi; különösen az aspektusok, a tranzitok és a bolygóciklusok értelmezésében számít alapvető tekintélynek.

A Szaturnusz–Neptunusz együttállásról alkotott meglátásai leginkább a Planets in Transit című művében jelennek meg, ahol a tranzitok és bolygókapcsolatok pszichológiai és életesemény-szintű jelentését fejti ki. Emellett gondolatai visszaköszönnek esszéiben és előadásaiban is, különösen azokban, amelyek a külső bolygók ciklusait és kollektív hatásait tárgyalják (például a később kötetbe rendezett írásokban, mint a Essays on Astrology).

Neptunusz a Kosban, avagy az orléans-i szűz archetípusa
28
Jan

Több asztrológiai oldalon is olvashattátok, hogy január 26-án a Neptunusz átlépett a Kos jegyébe. Valakinek erről a pozícióról a Tarot Bolond kártyája jut eszébe, mint egy új ciklus elindulásának szimbóluma, vagyis egy tiszta lap, az út, amin még nem jártunk, és bátorság az első lépésekhez. Bennem Jeanne d’Arc jelent még meg, mert más szempontból ugyan, de ő is megtestesíti azt a hit nevében cselekvő harcos minőséget, amit ez a bolygóállás hordoz.

2026. februári asztrológiai előrejelzés
25
Jan

2026 február hónapja kiemelkedő asztrológiai eseményt hoz, a Szaturnusz és Neptunusz együttállását a Kos jegyében. Legutóbb több mint három évszázaddal ezelőtt, a 18. század elején volt ilyen égi esemény. A két bolygó együttállása olyan időszakot jelez, amikor a régi álmok vagy megvalósulnak konkrét formában, vagy végleg szertefoszlanak. Illúziókra többé nem lehet építeni, de a belső igazságból fakadó törekvések most lendületet kaphatnak. Ez egyéni és történelmi léptékben egyaránt érvényes, nem véletlen, hogy az ilyen ciklusok idején új korszakok körvonalazódnak, és visszafordíthatatlan folyamatok indulnak el.

A Vízöntő betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása
24
Jan

A Vízöntő levegős jegy, ami elsőre sokak számára meglepő, hiszen a neve alapján könnyen azt gondolhatnánk, hogy a víz elemhez tartozik. Valójában azonban nem az érzelmi, hanem a szellemi áramlások, eszmék világa kapcsolódik hozzá. A Vízöntő uralkodó bolygója a Uránusz, a szokatlan, váratlan, hirtelen felismerések és forradalmi változások planétája, amelyet 1781-ben fedeztek fel. Hagyományos ura ugyanakkor a Szaturnusz, amely ezzel látszólag ellentétes értékeket képvisel: a rendet, a struktúrát, fegyelmet, időt és határokat. Ez a kettősség az, ami a Vízöntőt igazán különlegessé és olykor nehezen megfejthetővé teszi.

A Bak betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása
21
Dec

A Bak jelképe a különös tengeri kecske, amely elöl kecske, hátul hal, és ez az ősi szimbólum gyönyörűen fejezi ki a Bak kettős természetét: képes alámerülni a lélek legrejtettebb bugyraiba, ugyanakkor szívós kitartással és felelősségteljes munkával a legmagasabb célokat is eléri.

 2026: A Nagy Átalakulás Asztrológiai Éve
11
Dec

Asztrológiai szempontból a 2026 jelentős év, hiszen a lassú bolygóknál négy jegyváltás is történik. A Szaturnusz és a Neptunusz az év elején lépnek be végleg a Kosba, az Uránusz tavasszal az Ikrekbe, míg a Jupiter nyáron az Oroszlánba. A Jupiter mindössze egy évig marad új jegyében, ám a többi planéta évekre szóló irányváltást jelöl: az Uránusz hét évre, a Szaturnusz két évre, a Neptunusz pedig mintegy tizenkét évre jelöli ki az új irányokat.

Ezekről a hatásokról már több asztrológiai írás említést tett az elmúlt időszakban, hiszen a bolygók átmenetileg már érintették ezeket a fokokat. 2026-ban azonban eljön a végleges átlépés ideje: nincs visszaút, és ezzel a kollektív és személyes folyamatok egyaránt új irányt vesznek. A tűz és a levegő eleme felerősödik, gyorsítja a folyamatokat, új lendületet és inspirációt ad, ugyanakkor megköveteli tőlünk a tudatosságot, a belső egyensúlyt és a mentális tisztaságot.

Szerencsére az év folyamán a transzcendens bolygók egymáshoz való viszonya kedvező lesz, ami alapból lehetőséget ad arra, hogy a változások természetes úton, simán menjenek végbe minden kényszerítő erő nélkül. Más kérdés, hogy milyen lesz az ellenállás ezekkel a kollektív erőkkel szemben, mint például a Mars–Plútó, vagy a Mars-Uránusz feszült kapcsolódása időszakában.

 

A Nyilas betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása
19
Nov

A Nyilas archetípusát remekül kifejezi a szimbóluma: az ég felé irányított nyílvessző. Mindig valami nagyobbat, távolabbit, tágasabbat szeretne elérni. Ebben a jegyben él az örök kereső, aki többet akar látni, tudni és érteni a világból. A Nyilas a tűz elem lelkes, kiáradó oldalaként nemcsak világít, hanem másokat is lángra gyújt lelkesedésével. Optimista, nagyvonalú, lendületes.

Erős benne a szabadságvágy, a tágasság szeretete és az a mély hit, hogy az élet alapvetően jóindulatú. A Nyilas archetípus a magasabb értelem kereséséhez, az igazsághoz, a világ összefüggéseinek megértéséhez kötődik. Ezért tartoznak hozzá mindazon életterületek, amelyek a növekedés, terjeszkedés, tanulás és hit kérdéseit érintik: a filozófia, a vallás és spiritualitás, az utazások, a külföld, a tanítás, a jövőkép és minden, ami a látókör tágításáról szól. Egy Nyilas lelkében mindig ott van a világ mélyebb megismerésének és a hétköznapoknál magasabb rendű élmények megtapasztalásának vágya.

A Skorpió betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása
14
Okt

A Skorpió az egyik legmélyebb és legmisztikusabb jegy az állatövben. Uralkodó bolygója a Plútó, a mélység, az átalakulás és a titkok bolygója, hagyományos értelemben pedig a Mars is az ura a harc, az erő és a szenvedély princípiuma. A Skorpió nemcsak a felszín dolgait látja, hanem a létezés legrejtettebb rétegeit is, ahol minden változás gyökere rejlik.

Jelképe természetesen maga a skorpió, a túlélés és önvédelem szimbóluma, ám a jegyet a főnixmadár is képviseli, aki a legnagyobb bukásból is képes újjászületni és teljesen megújulni. A sas pedig a Skorpió felemelkedett formája, amikor a lélek már nem az ösztönök és szenvedélyek világában él, hanem szellemi távlatból tekint le önmagára és a világra. Ez az átváltozás azt szimbolizálja, hogy a Skorpió képes a legnagyobb fájdalmat is bölcsességgé alakítani, és a legsötétebb mélységből is fényt teremteni.

A keresztény hagyományban a sas különleges jelentéssel bír: a négy evangélista közül János jelképe a repülő sas. Nem véletlenül, hiszen János evangéliuma a legspirituálisabb.

 

A Mérleg betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása

A Mérleg a harmónia, az egyensúly és az igazság jelképe. Igyekszik több szempontból látni a helyzeteket, belehelyezkedik mások nézőpontjába, és ösztönösen a közös megoldást keresi. Ez teszi őt a zodiákus diplomatájává és béketeremtőjévé.

Uralkodó bolygója, a Vénusz, a szépség, a művészet és a kapcsolódás bolygója. Ez megnyilvánul kifinomult ízlésében, a harmónia iránti érzékében, valamint abban, ahogyan otthonát vagy megjelenését alakítja. A Mérleg az első társasági jegy, ezért a kapcsolatokban teljesedik ki igazán, legyen szó szerelemről, barátságról vagy munkáról. Nem véletlen, hogy gyakran sugároz bájt és vonzerőt, még akkor is, ha nem rendelkezik klasszikus szépséggel.

Ám mindez kihívásokat is rejt. A folyamatos mérlegelés sokszor döntésképtelenséghez vezethet, és hajlamos lehet saját igényeit háttérbe szorítani mások kedvéért. Ha elveszíti belső egyensúlyát, könnyen kibillen testi-lelki harmóniájából. Ez az a pont, ahol a Mérleg betegséghajlama is megmutatkozik.

„Back to School” illóolajok – természetes támogatás az iskolakezdéshez
17
Szept

Az iskolakezdés mindig izgalmas időszak, új élmények, új kihívások és persze némi stressz is kíséri a gyerekeket (és a szülőket egyaránt). Ebben az időszakban különösen fontos, hogy támogassuk a lelki egyensúlyt, az immunrendszert és a koncentrációt. Az illóolajok sokrétű hatása révén természetes segítséget nyújthatnak a mindennapokban. Íme egy összeállítás, amelyet kifejezetten a tanévkezdéshez ajánlok.

A Kos betegséghajlamai és aromaterápiás támogatása
19
Márc

Az asztrológiai év a Kos jeggyel kezdődik. A Nap a tavaszi napéjegyenlőség idején lép át a Kos jegyébe és elhozza a természet megújulását.  

 Szaturnusz retrográd a Kosban – Azt vigyük tovább, ami testben és lélekben rezonál
14
Júl

2025 július 13-án a Szaturnusz retrográd mozgásba kezdett a Kos 1°56’-én. Ez az időszak november 27-ig tart, és közben továbbra is együtt halad „hátrálva” a Neptunusszal a Halak jegye felé, hogy közösen befejezzék ottani munkájukat.

A retrográd mozgás visszavisz minket, amikor a Szaturnusz belépett a Kos jegyébe, vagyis május végéhez. Azóta elkezdtünk valamit építeni, formálni, elindítani, de talán túl gyorsan, ösztönösen, vagy csak puszta akaratból. Most felülvizsgálhatjuk ezeket, mint egy hadvezér, aki visszavonul a térképszobába, hogy átgondolja a stratégiát.

2025. június 9-én a Jupiter belép a Rák jegyébe
09
Jún

Június 9-én a Jupiter a növekedés, a bőség és a hit bolygója elhagyja az Ikrek jegyét, ahol több mint egy éven át tartózkodott, és belép a Rákba. A Rákban emelt helyzetbe kerül, vagyis itt sokkal inkább képes kibontakoztatni pozitív hatásait.

Míg az Ikrek jegyében a Jupiter az intellektuális nyitottságot, a kommunikációs készségek fejlődését és az információk áramlását támogatta, addig gyakran túlzott gondolati aktivitást is hozott magával. Ennek következtében nehézséget okozhatott a részletek integrálása, a dolgok mélyebb szintű megértése – a tarotban ez a Művészet (Alkímia) kártyájának kihívásával rezonál.

2025. május: 27.: Újhold az Ikrekben -  Mentális frissítés
26
Máj

Május 27-én kora reggel, 05:02-kor a Nap és a Hold együttállása az Ikrek jegyében egy különösen friss, élénk energiát hoz. Ez az újhold a gondolkodásunkat, a kommunikációnkat és a kapcsolatainkat pezsdíti fel. Az újhold hatása legintenzívebben a pontos együttállást követő első 2-3 napban érezhető, de a hatóköre kb. két hétig tart, egészen a teliholdig.

2025. május 25 - a Szaturnusz belép a Kos jegyébe
21
Máj

2025. május 25-én a Szaturnusz belép a Kos jegyébe, elindítva egy új 29 éves ciklust. Szeptember 1-jén még egyszer visszatér a Halak jegyébe egy fél éves időszak erejéig, majd 2026 február 14-én lép be ismét a Kosba – közvetlenül a Szaturnusz–Neptunusz pontos együttállás előtt, amelyre 2026. február 20-án kerül sor. A Szaturnusz 2028. április 13-ig marad a Kosban.

2025. április 27. - Újhold a Bikában
24
Ápr

Április 27-én 21 óra 31 perckor ismét találkozik a Nap és a Hold, most a Bika jegyében. A holdciklus középpontjában a fizikai és szellemi értékeink, az önmagunkba vetett hit, az önszeretet és önbecsülés áll, vagyis azok a minőségek, amelyeket a Bika képvisel. Ilyenkor fontosabbá válhat, hogyan bánunk a testünkkel, megadjuk-e neki amire szüksége van és mennyire tudjuk értékelni magunkat. A Bika újhold arra hív, hogy lassuljunk le, és adjuk meg testünknek, ami tápláló számára. Ahhoz, hogy valóban kapcsolódni tudjunk ehhez az energiához, rá kell hangolódnunk testünk jelzéseire – tudatosan figyelni, mikor vagyunk fáradtak, mikor van szükségünk pihenésre, érintésre, tápláló ételekre, természetre, csendes térre… Ez nem "luxus", hanem belső iránytű, amely jelzi, hogy mire van szükségünk ahhoz, hogy jól legyünk – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is.

2025. április 4-7. - „Harmónia háromszög”
06
Ápr

Az elmúlt napok tranzit hatásait felidézve egy harmonikus háromszög rajzolódott ki az égen. A Szaturnusz-Uránusz szextil egyensúlyt hozott a már bevált értékek és az innováció között, a Mars trigon pedig energiát és határozottságot adott ahhoz, hogy valóban cselekedjünk, ne csak elmélkedjünk a lehetőségeken. A Mars-Uránusz-Szaturnusz harmónia háromszöghöz most csatlakozik a retrográd Vénusz és Merkúr.

Mit hoz ez számunkra?

2025. március 30 – a Neptunusz átlép a Kos jegyébe
31
Márc
A Neptunusz 2025. március 30-án lép be a Kos jegyébe és október 22-ig itt is marad. Ekkor hátráló (retrográd) mozgásban visszatér a Halak jegyébe, majd 2026. január 26-án ismét belép a Kosba, ahol lényegében 2039 márciusáig tartózkodik (2038-ban kb. 5 hónapig a Bikában lesz).
A Neptunusz egy lassan mozgó bolygó, így amikor jegyet vált, mint most 14 év után, az jelentős változásokat hoz kollektív szinten is.
Mit hozhat a Neptunusz Kosba lépése?
2025. március 14. - Telihold a Szűzben és Holdfogyatkozás
08
Márc

2025. március 14-én, 07:54-kor telihold lesz a Szűz jegyében. Különlegességét adja, hogy ehhez egy teljes (Magyarországon részleges) holdfogyatkozás társul. A Szűz jegyének energiája már önmagában a rend, precizitás és rendszerezés köré épül, azonban a fogyatkozás hatása még tovább fokozza ezt a rendszerező, tisztító impulzust!

2025. március 12. – Önazonosság és határok megerősítése
08
Márc

Március 12-én a Nap egzakt együttállásba kerül a Szaturnusszal. Közel egy hónappal ezelőtt a Szaturnusz még a Merkúrral találkozott, ami arról szólt, hogy vállaljuk fel saját érzelmi szükségleteinket, ha kell, húzzunk határokat, és ezt szavakkal fejezzük ki. Felismerhettük, ha eddig túlzottan alkalmazkodóak voltunk, és feloldódtunk mások igényeiben.

Neptunusz a Halak utolsó fokán – végső tisztítás és felkészülés
02
Márc

Március 3-án a Neptunusz a Halak utolsó, anaretikus fokára ér, ami a jegy végső tanításait sűríti magába. Ez egyfajta végső próbatétel, mert a bolygó energiája felerősödik és a csúcspontjára ér ebben a jegyben. A Neptunusz itt a Halak legmélyebb üzenetét hordozza: az elengedés, az illúziók feloldódása és a tisztulás fontosságát – hogy valami új születhessen, amikor a Neptunusz átlép a Kosba. Ez egy mély átalakulási folyamat, amelyben álmaink és vágyaink végső próbát állnak ki: vagy teljesen feloldódnak, vagy értékes bölcsességgé formálódnak.

Merkúr és retrográd Vénusz a Kosban
02
Márc

Március 02-án a Vénusz látszólagos hátráló mozgásba kezd és április 13-ig így is marad. A retrográd mozgás mindig befelé fordítja a figyelmet, ami érdekes helyzet a Kos tüzes, kifele irányuló, önérvényesítő jegyében. A Vénusz retrográdja miatt most nem lehet egyszerűen előre rohanni, ehelyett a belső motivációkat kell megvizsgálni, mint például „Mi az, amit valóban akarok egy kapcsolatban vagy az életben?” vagy „Ez tényleg a szívemből jön, vagy csak az ego vezérel?” „Tényleg szükségem van külső megerősítésre, vagy enélkül is értékesnek tartom magam?

Február 28. - Újhold a Halakban
28
Febr

Február 28-án hajnalban, 01:44-kor válik egzakttá a Nap és a Hold együttállása a Halakban.
Az újhold a Halak jegyében egy spirituális, lezáró időszakot hoz, amikor a tudatalattink mélyére merülünk és intuíciónk felerősödik. Az újhold a 3. házban (Ikrek analógiája – kommunikáció, racionalitás, logika) bontakozik ki. Az információk ilyenkor nem logikai úton, hanem inkább megérzés, szimbólumok és álmok révén érkeznek. Kifejezésmódunk most inkább érzések és képek segítségével, mint tiszta logikával történik.

2025. február 12 - Telihold az Oroszlánban
11
Febr

2025. február 12-én (14 óra 53 perc pontosulással) telihold lesz az Oroszlán jegyében. A telihold mindig az elengedés és a lezárás időszaka, most pedig arra irányítja figyelmünket, hogy hogyan használjuk fel a tehetségünket, teremtő erőnket és valóban a szívünk szerinti utat járjuk-e. Ha nem, akkor itt az idő, hogy felismerjük, mi tart vissza, és hogyan engedhetjük el azokat a mintákat, amelyek akadályoznak bennünket önazonos életünk megteremtésében.

Jupiter és Szaturnusz kvadrát - Gondoskodás és célorientált kezdeményezés
04
Febr

2025. február 07-én a Jupiter direktbe fordul, ami segíthet kimozdulni a retrográd időszak belső fókuszából, és az energiák kifelé, a világban való érvényesülés irányába terelődhetnek. Kiváló időszak lehet az ötletek megvalósítására, kommunikációs vagy tanulási projektek befejezésére, valamint az új kapcsolatok építésére.

 A Jupiter irányváltásával folyamatosan közeledik a Szaturnusz kvadrát fényszögéhez – utoljára 2024. december 24-én volt egzakt kvadrátjuk.

A Nap-Merkúr és Uránusz kvadrát üzenete: Ellenállás vagy lehetőség?
04
Febr
Február 05-től a Nap-Merkúr párosa fokozatosan közeledik az Uránusz 90 fokos fényszögéhez (pontos kvadrát február 10-én lesz).
Az Uránusz a Bikában konkrét, kézzel fogható változásokat hoz az anyagi világban, értékrendben. Ehhez a Vízöntő Nap-Merkúr egy újító, eredeti gondolkodást erősítő kombináció, azonban saját maga szereti meghatározni az irányt az életében, nem szereti, ha mások mondják meg, mit tegyen. Vagyis elvileg nyitott az új dolgokra, de azoknak a változásoknak ellenáll, amelyeket kívülről kényszerítenek rá.
Ezért ez az aspektus belső feszültséget jelez: “Érzem, hogy változtatni kellene, de nem akarom, hogy ezt bárki vagy bármi rám erőltesse.”
A Szaturnusz és Neptunusz jegyváltása: Mire számíthatsz egyéni szinten?
21
Jan

Ahogy előző bejegyzésekben olvashattátok, 2025-ben a Szaturnusz és a Neptunusz (még nem véglegesen) átlépnek a Halak jegyéből a Kosba egy teljesen új energiát hozva magukkal. Ez a jegyváltás egyéni szinten is jelentős változásokat hozhat. Ahhoz, hogy megtudjuk, mely életterületeinket érinti, ismernünk kell a saját születési képletünket.

A pontos születési idő, hely és dátum alapján az astrotheme.com oldalon (https://www.astrotheme.com/free_personalized_horoscope.php) megnézhetjük radix (születési) képletünket. Ebből látható, hogy melyik ház kezdődik a Kos jegyében. Ez az a terület, ahol egyéntől függően jelentős változásokat, új kezdeteket és átalakulásokat tapasztalhatunk a következő években.

Szaturnusz-Neptunusz együttállás - Új kezdetek ereje
20
Jan

A Szaturnusz és a Neptunusz 2025. első felében jegyet váltanak, majd nyár közepén megkezdik retrográd mozgásukat. Ősszel egy kis időre visszahátrálnak a Halak jegyébe, majd visszalépve a Kosba 2026. februárban egzakt együttállásba kerülnek.

2025. január 15-től január 31-ig - Érzelmi és szellemi érési folyamatok
08
Jan

Január közepétől a hónap végéig két bolygócsoportosulás rajzolódik ki az égbolton a Halakban és a Vízöntőben.

A Vénusz január 19-én együttáll a Szaturnusszal a Halakban, majd a hónap végén eléri a Neptunuszt. A Vénusz-Szaturnusz együttállás felelősségtudatot és elkötelezettséget hoz a kapcsolatokba.

Lehetőséget ad az érzelmi érettség elérésére, ami ugyan fájdalmas felismerésekkel járhat, de hosszú távon stabilabb, igazabb kapcsolatokhoz vezet. A Halak energiája a lezárásokról és az érzelmi felszabadulásról is szól, így végleg elengedjük azokat a múltbeli érzelmeket, amelyek akadályoznak minket, és új alapokra helyezzük kapcsolatainkat. Erről szólt egyébként a Rák telihold energiája is!

2025. január 13. - Rák telihold
08
Jan

Az év első teliholdja január 13-án 23:26-kor teljesedik ki a Rák jegyének 23°59’-án, amely különleges alkalmat kínál arra, hogy közelebb kerüljünk érzelmi világunkhoz.

Január 08-09-10. - Felismerések és cselekvés
07
Jan

Január 08-án a Merkúr a Bak jegyéből átlép a Nyilasba, így a gondolkodás és a kommunikáció gyakorlatiasabbá és célorientáltabbá válik. Jobban fókuszálhatunk a realitásokra, a hatékonyságra, és arra, hogyan tudjuk megvalósítani az elképzeléseinket. Könnyebb lehet a fókuszálás a feladatokra és nőhet az önfegyelem.

2025. január - Erős évindító energiák
03
Jan

Január 03-án a Vénusz a Vízöntő jegyéből átlép a Halakba, amely az intellektuális megközelítés helyett érzelmesebb, empatikus és romantikus energiákat hoz. Ez az időszak kissé álmodozóvá tehet minket, erősítve a mások iránti együttérzést és feltétel nélküli szeretetet. Vigyázzunk, mert hajlamosabbak lehetünk az idealizmusra, és nehezebb megkülönböztetni az illúziót a valóságtól. Óvatosság kell a pénzügyek területén is, ilyenkor gyakoribb az impulzusvásárlás.

Hogyan formálja a Szaturnusz, Neptunusz és Uránusz 2025-ös évet?
20
Dec

A 2025. év fő asztrológiai hatását a Szaturnusz és a Neptunusz mozgása határozza meg. E bolygók a Halak jegyének végén formálják a valóság és álom világát, miközben előre haladva és visszahátrálva az év során egy korszak lezárását és új kezdetek előkészítését szimbolizálják.

2025. év alapenergiái – kapcsolódás önmagunkhoz és másokhoz
20
Dec

2025 a hagyományos asztrológia szerint a Vénusz éve, amelynek középpontjában az önelfogadás, az önszeretet, a harmónia, és a biztonság keresése áll. Ez az év arra inspirál, hogy visszatérjünk önmagunkhoz és mélyebb szinten foglalkozzunk azokkal az értékekkel, amelyek valóban meghatározzák boldogságunkat.

2024. december 21. - Kreativitás és szokatlan megközelítések
20
Dec

A téli napforduló idején a legrövidebbek a nappalok és a leghosszabbak az éjszakák – ez a sötétségből való kilépés és a fény újjászületésének ideje. Innen kezdve a nappalok hosszabbodni kezdenek, reményt adva az újjászületésre. Arra emlékeztet, hogy a nehéz időszakok nem tartanak örökké, az alagút végén felsejlik előttünk a fény.

Jézus születése és a betlehemi csillag titka - Teóriák és kutatások
08
Dec

Jézus születésének időpontja és a betlehemi csillag eredete egy máig kutatott kérdés a kereszténység történetével kapcsolatban. Bár a Biblia pontos dátumot nem közöl, és a csillagról szóló leírás is szimbolikus lehet, a történészek és csillagászok számos elméletet állítottak fel a témában. Nézzük, mit tudunk erről.

Ikrek Telihold
07
Dec

Az év utolsó Teliholdja december 15-én, 10 óra 1 perckor lesz pontos az Ikrek-Nyilas tengelyen.

Ilyenkor gyakran érzékelünk feszültséget, amely annak köszönhető, hogy a tudattalanban rejlő dolgok a felszínre kerülnek. Ezeket most könnyebben átdolgozhatunk, elengedhetünk.

A Hold szimbolizálja az érzelmi világunkat és a tudattalan tartalmat, míg a Nap a tudatos énünket. Telihold idején a Nap fényével megvilágítja Holdat, ezzel kiemelve azokat a tudattalan mintákat vagy érzelmeket, amelyet elnyomtunk magunkban.

 

 

 

 

 

2024. december 07. - szabadabb kapcsolati dinamikák
05
Dec

A Vénusz december 07-én a Bakból átlép a Vízöntőbe, és a Plútóval együttállásba kerül. A Bakban töltött elmúlt hónapban az érzelmek és kapcsolatok terén a biztonság, az elkötelezettség és a gyakorlatiasság dominált, viszont a Vízöntőben sokkal szabadabb, kísérletezőbb és intellektuálisabb energiákat hoz. Ebben a jegyben a kapcsolatok szabadságra és egyenlőségre törekszenek.

Újhold a Nyilasban - Kulcsszó az óvatos optimizmus
24
Nov

December 01-jén (7 óra 21 perckor) a Nap és a Hold együttállásba kerül a Nyilas jegyében. Az újhold egy új ciklus kezdetének, a megújulás időszaka. Ilyenkor energikusabbak vagyunk, sokkal nagyobb motivációval, lendülettel tudunk új dolgokba belevágni.

De mit adnak ehhez a Nyilas energiái?

A tavaszpont elmozdulása, avagy miben rejlik az asztrológia és asztrozófia eltérő megközelítése

Az asztrológia és az asztrozófia közötti alapvető különbség a megközelítésükben rejlik. Az asztrológia az emberi élet földi aspektusaira fókuszál, míg az asztrozófia a spirituális fejlődésre és a kozmikus törvények mélyebb értelmezésére.

A különbség abban is megmutatkozik, hogy mivel dolgoznak az égi megfigyelések során.

Közeledő Jupiter-Szaturnusz kvadrát – ellentétes energiák találkozása
10
Nov

2024. december 24-én lesz pontos a Jupiter Szaturnusz 90 fokos fényszöge, amelynek hatása már egy ideje érezhető (legintenzívebb hatása a pontos kvadrát környékén lesz). Hogy milyen kihívásokat jelent ez számunkra, nézzük meg, hogy a két bolygó milyen energiákat képvisel jelenlegi pozíciójukat tekintve.

 

 

 

 

 

Mit jelent, ha egy bolygó retrográd az asztrológiában?
16
Okt
A retrográd mozgás egy bolygó látszólagos hátráló mozgását jelenti a Földről nézve.
Azért látszólagos, mert valójában arról van szó, hogy a Földhöz képes más a keringési pályája, keringési ideje. Ilyenkor a bolygó "R" jelölést kap.
2024. november hónap legfontosabb asztrológiai eseményei
29
Okt

A Skorpió mély energiáiból a nyitottabb, kifelé irányuló energiák felé haladva....

Nagyobb perspektívák, bölcsebb megközelítés, érzelmi játszmák helyett nyílt cselekvés, szabadság iránti vágy. Így tudnám röviden összefoglalni a november hónap energetikáját. Azért a hónap elején meg itt lesz a Mars-Plútó feszültséget jelentő oppozíciója, és ne felejtsük el: a Plútó végleg átlép a Vízöntőbe!

A Plútó átlép a Vízöntő jegyébe
25
Okt

A transzcendens bolygók kollektív szintű hatásokat képviselnek, mivel évekig, sőt évtizedekig haladnak egy-egy jegyben közös értékrendet, hozzáállást társadalmi attitűdöt hozva az egyes generációk számára.

Az Uránusz kb. 7 évig, a Neptunusz kb. 14 évig, a Plútó pedig 12-30 évig halad egy jegyben. A Plútó a leglassabb transzcendens bolygó (egy jegyben töltött időtartama attól függ, mennyire van közel a Naphoz a pályája során), ezért ő képviseli a legerősebb generációs hatást. 2024. november 19-től a Bakból átlép a Vízöntőbe, és körülbelül 20 évig itt is marad, amely változásokat hozhat a társadalom és születési képlettől függően az egyén számára is.

Hogy társadalmi szinten mire számíthatunk érdemes megnézni, milyen hatásokat eredményezett, amikor ugyanebben a pozícióban volt.

2024. október 17. - Kos telihold energiái
11
Okt

Október 17-én Kos Telihold lesz, amely már önmagában is feszültséggel teli időszak. A Kos energia erősen az egyéni vágyakra, önérvényesítésre és kezdeményezésre fókuszál, míg a Mérleg inkább a harmóniára, diplomáciára és mások szükségleteinek figyelembevételére törekszik.

A Kos telihold alapvetően arról szól, hogyan egyensúlyozzuk saját vágyainkat mások igényeivel. Ez most nehezebben lesz kivitelezhető, mert a Telihold a kardinális jegyek között létrejövő un. nagy kereszt alakzat része lesz.

Csontváry Kosztka Tivadar képletének elemzése
21
Szept

A magyar festészet egyik zsenije Csontváry Kosztka Tivadar 1853. július 5-én született Kisszebenben (ma Sabinov, Szlovákia) és 1919. július 20-án halt meg. Magányos festő volt, akit magyar kortársai nem értettek meg, és csak halála után ismerték fel jelentőségét.

Eredetileg jogász, gyógyszerész volt, csak 41 éves korában kezdett festeni, s tulajdonképpen mindössze egy évtized át alkotott. Fél évig tanult Münchenben a Hollósy-féle szabadiskolában, majd rövid ideig Karlsruhéban és Düsseldorfban, de legfőbb mesterének a természetet tartotta, melyhez szinte vallásos alázattal közelített.

Amikor a Plútó egy rövid időszakra látszólag „megáll”
11
Okt

Mielőtt a Plútó látszólagos hátráló mozgásából direktbe fordulna 2024. október 12-én stacioner állapotba kerül, vagyis egy rövid időszakra látszólag „megáll”.

Az elmúlt hónapok (retrográd időszak) felszín alatt zajló belső átalakító folyamatok külső anyagi szinten is megindulnak.

A Plútó Negatív Fényszögei: Hogyan fejeződnek ki a manipulatív hajlamok, hatalmi játszmák?
Ha a manipulációra és hatalmi játszmákra utaló jeleket keressük egy horoszkópban, elsősorban a Plútó helyzetét, aspektusait érdemes megvizsgálni. Ezek az analógiák ugyanis a Plútó hatáskörébe tartoznak, úgy mint a hatalom, kontroll, rejtett motívumok, tudatalatti impulzusok.
Mit jelentenek a holdcsomópontok az asztrológiában?

Az asztrológiában a leszálló és felszálló holdcsomópontok az életút és a spirituális fejlődés meghatározó pontjait jelölik. A holdcsomópontok egyébként nem valós égitestek, hanem két matematikai pont, ahol a Hold pályája keresztezi az ekliptikát, vagyis a Nap látszólagos pályáját. Ez havonta két alkalommal történik meg.